Gyönyörű sorscsapás (EXO: Xiumin x Chen) - One Shot

Chen POV

Esett az eső és korom sötét volt. Épp az egyik haveromtól indultam haza, de már nagyon sötét volt és az eső is eleredt, rajtam meg csak egy sima póló meg egy farmergatya volt, amik már teljesen átáztak, nem beszélve hajamról.

Kicsit félénk típus vagyok, ezért most is megszaporáztam lépteim. Nem szeretek a sötétben egyedül járkálni, még mással se nagyon, főleg, hogy nem a legelőnyösebb környéken lakom biztonság terén. Ahogy elhaladtam egy park mellett motoszkálást hallottam, mire még a vér is megfagyott bennem.

Elkezdtem szaladni, de megbotlottam valamiben, így elterültem a betonon, amivel jól megütöttem az állam. Próbáltam felállni, de valami megakadályozott benne, az előbbi nevetés pedig felerősödött és most olyan volt, mintha közvetlenül mellőlem jött volna.

Nagy nehezen sikerült feltápászkodnom, így észrevettem pár magas, izmos férfit mellettem állni és még mindig röhögtek. Borosüvegek sziluettje és cigi füst rajzolódott ki a sötétségben. A nyakamban dobogott a szívem, nagyon rettegtem. De nem is tudom miért féltem annyira a kis hülye életemet.

Tettem egy óvatos lépést előre, de ekkor valaki visszarántott a pólómnál fogva, ami ezáltal elszakadt nagyrészt feltárva a felsőtestemből.

- Hová-hová szépfiú? - kérdezte fogva tartóm mély hangon.

- Kérlek, engedj el! - sírtam - Odaadom a pénzem, csak hagy mehessek el - könyörögtem szégyentelenül, de ebben a percben semmi sem érdekelt.

- Pénz? - nevetett fel a férfi, a többivel együtt. - Nekem nem a pénzed kell szépfiú - suttogta fülembe, belemarkolva a fenekembe. És akkor leesett mit akar. Próbáltam elszaladni, de megmarkolta a nyakam és hallottam, ahogy kicsatolja az övét.

- Ne, kérem, ne! - kiabáltam fulladozva a sírástól.

- Kuss, ribanc! - rúgott bele a hátamba, mire előre görnyedtem fájdalmamban. Éreztem, ahogy ujjai belevájnak a csípőmbe és elkezdte lehúzni a nadrágom.

- Ti meg mi a faszt csináltok itt? - kérdezte hirtelen egy hang, ami sokkal fiatalabbnak hatott, mint az eddigiek.

- Te mit keresel itt, Min Seok? - kérdezett vissza az egyik férfi.

- Tudtommal ez az Én területem, ahogyan ez a fiú is az Enyém és, ha nem akarjátok, hogy megint szóljak a bandának, akkor most azonnal eltakarodtok innen! - vált keménnyé az ismeretlen hang.

Láttam, ahogy a többi férfi eltávolodik, de a támadóm még mindig mögöttem állt. Úgy tett, mintha ő is elindulna, de aztán belerúgott a hasamba, mire elkezdtem köhögni.

Ez után már csak ütéseket és fájdalmas üvöltéseket hallottam. Kis idő után a szörnyű hangok abba maradtak és megéreztem valaki kezét a nadrágomnál.

- Könyörgöm, ne... - suttogtam elfúló hangon.

- Nyugodj meg, már nincs okod a félelemre - válaszolt az a szimpatikus, fiatal hang és éreztem, ahogy visszahúzza a nadrágomat.

Remegtem a félelemtől, nem sok mindent láttam, de valahogy éreztem, hogy ebben az idegen fiúban megbízhatok. Láttam, ahogy feláll, én pedig rekedtesen megszólaltam:

- Kérlek, ne hagyj itt...

- Nem foglak - hajolt le és megsimította az arcom. Annyira puha és meleg a keze. Átkarolta a vállam, majd lassan és óvatosan felhúzott állásba. - Haza kell vinnem téged, de nyugodj meg, közel lakom - suttogta, majd elkezdett húzni.

Nem sok mindent érzékeltem, csak azt, ahogy meleg karjával nyugtatóan átkarolja a derekam.

Kis idő után egy nagy ház körvonalát láttam meg, majd a fiú elkezdett a zsebében kutatni, kulcscsörgést hallottam meg, amivel kinyitotta az ajtót. Nagyon fáradt voltam, már alig álltam a lábamon, nekidőltem a falnak és elkezdtem lecsúszni rajta.

- Hé, még egy picit bírd ki - hallottam a fiú hangját elmosódva, majd újra megéreztem meleg, biztonságot nyújtó karját derekam körül.

Éreztem, ahogy megfeszülnek izmai, majd a lábam nem ért a földhöz. Viszont azt észre vettem, hogy nagyon jó illata volt a megmentőmnek. Kis idő után megéreztem valami puha dolgot magam alatt, egy ágy volt az. A fiú felakart kelni mellőlem, de erőtlenül belemarkoltam a pólójába.

- Ne... - suttogtam.

- Tudom, hogy most nagyon félsz, de itt már biztonságban vagy. Pihenned kell - suttogta megsimítva a hajam. - Vagy azt szeretnéd, hogy itt maradjak?

Nem válaszoltam, csak szorosan hozzábújtam és mélyen belélegeztem illatát. Nem akartam, hogy elmenjen, mert féltem, hogy megint egyedül maradok a sötétben.

- Hogy hívnak? - kérdezte megsimítva az arcom.

- Ch-Chen - suttogtam beleremegve az érintésébe. Hihetetlen, hogy ez történik, pedig még nem is láttam az arcát.

- Én Xiumin vagyok, most pedig pihenj Chen - mormolta a fülembe.

Nem tudtam ellenállni, hogy le ne ragadjon a szemem.

Éreztem, ahogy a napfény melengeti bőröm és valami az arcom és a hajam simogatja. Nem tudtam mi az, de minden egyes érintés bizsergést váltott ki belőlem.

Kinyújtóztattam kezem és közelebb bújtam ahhoz a valamihez, ami a mellkasomnak feszült, mire halk kuncogást hallottam.

- Tudod Chen, sokkal gyönyörűbb vagy, mint amilyennek elképzeltelek az álmomban. - suttogta egy ismerős hang a hajamba.

Ekkor beugrott minden a tegnap estével kapcsolatban. Tisztában voltam vele, hogy most gyakorlatilag egy idegent ölelgetek, akiről még csak azt sem tudom, hogy néz ki, így felemeltem a fejem, hogy láthassam XiuMint, de ő pont az ellenkező irányba bámulta a falat.

- Min Seok... - suttogtam halkan, de ő nem válaszolt. - Hé... - nyúltam a karjához, mire elkapta kezem és a hátamra döntött.

Így tökéletesen láttam az arcát. A haja barna volt, felzselézett, az ajka vörös, de leginkább a gyönyörű barna szemei fogták meg tekintetem. Ha csak ezeket a tulajdonságait nézem kisfiús külsővel rendelkezett, de sok minden más is volt rajta, ami nem ezt sugallta;

A mellkasán volt egy nagy tetoválás, ami kilátszódott fehér, kivágott pólója és bőrdzsekije alól. Szemöldökében volt egy piercing, és ha ez még nem lett volna elég fülbevalója is volt.

- Most biztosan félsz tőlem... - suttogta olyan hangnemben, amiből nem tudtam kiolvasni az érzéseit.

Nem értem Xiumint. Megmentett, de miért? Hogyan tudott elbánni egy gyerek azokkal a félelmetes emberekkel? Miért akar valaki ennyire gonosznak kinézni ilyen angyali szemekkel, arccal, hanggal és hajjal?

- É-én...

- Megértem.

-  Nem félek... - suttogtam, mire ő csak megrázta fejét, majd felemelte, így megláttam egy óriási sebhelyet, ami a nyakától húzódott le, egészen a mellkasáig.

Itt egy picit megremegtem, de csak azért, mert rossz volt ránézni arra a sebre, még akkor is, ha már régi. Xiumin megmentett engem, látszik rajta, hogy rosszul esne neki, ha félnék tőle.

- Az lehetetlen... - mondta ugyanolyan halkan, mint én.

- Megmentettél engem. Köszönettel tartozom. - érintettem meg karját, amivel még mindig felettem támaszkodott. - Csak azt nem értem miért...

- Régen én is olyan voltam, mint te... Annyira ártatlan... - simított végig arcomon, mire beleremegtem érintésébe és lehunytam szemem. Miért nem tudok neki ellenállni? Miért vonz ennyire? - ...Viszont engem nem mentett meg senki. Belekerültem ebbe az egészbe és nekem tökéletesen jó itt. Egy bandának vagyok a vezetője... mi ok nélkül nem bántunk embereket... Nem hagyhattam, hogy megtegyék azt veled. - gördült le mellém.

Belenéztem gyönyörű szemeibe, melyekben most aggodalom tükröződött vissza.

- Chen, én csak nem akarom, hogy félj tő... - rázta fejét, de a mondatot már nem tudta befejezni, mert megöletem. Hiába ez a tetoválás, meg a rosszfiús kinézet én látok benne valamit, ami hihetetlenül vonz magához vele kapcsolatban. - Chen... – suttogta hajamba túrva.

- Köszönöm, hogy megmentettél engem, Min Seok. - néztem szemébe, mellyel elvarázsolt.

- Nagyon szívesen, remélem többet nem lesz rá szükség. - mosolyodott el arcomra simítva puha kezét.

- Chen. - Kérdőn néztem rá. - Soha senkitől nem szoktam engedélyt kérni, de te más vagy... Megcsókolhatlak? – kérdezte csillogó szemekkel. A szám tátva maradt és hirtelen azt sem tudtam, hogy ez álom-e vagy valóság. Hiszen még lánnyal sem nagyon csókolóztam, nem még, hogy fiúval.

- Xiumin... - nem tudtam kimondani, így csak bólintottam egy aprót.

Lehunytam szemem és megéreztem, ahogy arcomra simítja tenyerét. Pár óráknak tűnő másodperc után forró ajkát az enyémre nyomta, én pedig úgy éreztem vége szakadt az eddigi rongy életemnek, hogy aztán elkezdődjön egy új, ami még nem tudom, hogy mit tartogat, de biztosan jobb, mint a régi.

Xiumin egyik kezével megtámaszkodott mellettem és hanyatt döntött a puha párnán, úgy csókolt tovább a hajamba túrva. Mikor végignyalt alsó ajkamon esetlenül felvezettem hátára kezem és próbáltam magamhoz közelebb húzni forró testét.

Megharapta az alsó ajkam, mire felnyögtem az ismeretlen érzéstől és már csak azt vettem észre, hogy Xiumin elhajol.

- Sajnálom... Tudod, én még soha nem voltam senkivel ilyen óvatos...

- Akkor velem miért vagy? - kérdeztem kis idő után, mikor légzésem újra a megszokott volt.

- Te más vagy, Chen. Teljesen más, mint amilyenekkel eddig találkoztam. - ölelt meg. - Tudod, én vagyok az a fiú, akit nem a külsője alapján kell megítélni.

- De hiszen nincs semmi baj a külsőddel. - pirultam el.

- Örülök, hogy így gondolod. - nevetett fel és egy puszit adott ajkamra. - Eljönnél velem ma valahova?

- Hova? - kérdeztem kíváncsian.

- Valami rosszfiú mentes helyre... Persze csak rajtam kívül. - kacsintott.

- Az jó lenne. - mosolyodtam el. Ki tudna neki nemet mondani? Meg sem fordult a fejemben, hogy ezt tegyem. 

Fél éve egy kis senki voltam. Fél éve Kim Min Seok megmentett engem egy utcai megerőszakolástól. Fél éve megváltozott az életem. Fél éve szerelmes lettem.

- Na látod,hogy nem is fáj annyira? - annyira megtetszett, hogy ez már a tízedik. -  A végén még engem is beelőzöl. - nevetett XiuMin mikor kiléptünk a tetkószalonból.

Hát igen, egy kicsit megváltoztam. A lelkem mélyén a régi Chen vagyok, XiuMin kicsi Chennie-je, akivel valamilyen furcsa okból kifolyólag még azóta is együtt van, de ragadt rám a stílusból.

Tetkók, normális ruhák. Még Uminnak is beakarok segíteni a bandája irányításában, de nagyon félt, így nem engedi és miattam szerencsére már ő sem vág bele veszélyes kalandokba. –

- Tudod, milyen nap van ma, Chennie? - mosolyodott el.

- Június 5.

- Hát nem emlékszel... - hajtotta le fejét.

- Te tényleg azt mered feltételezni, hogy elfelejtettem!? Hiszen ma mentettél meg. És itt az ajándékod. - hajtottam fel pólóm. - A múltkor mikor nem tudtad hová megyek ide jöttem, hogy megcsináltassam ezt. - böktem a hasamon lévő kis írásra, ami egy szeretlek szócska volt a nevével együtt.

- Ezt nem hiszem el, Chen! Te bolond vagy! - csókolt meg. Ajka és piercinges nyelve miatt bizsergés járta át testem. Még mindig imádom. - És én is az vagyok. - nevetett és nyakánál lejjebb húzta felsőjét, így szívénél megpillantottam a saját nevemet mellette egy „örökké”-vel. Újra csókban forrtunk össze.

- Aznap este tényleg megmentettél. - döntöttem homlokom az övének.

- Te is engem. Fényt hoztál a sötét életembe, Chen és ezért örökké hálás leszek. Boldoggá tettél és, ha nem lennél...

- Shh, ne is mondj ilyet. Itt vagyok és szeretlek, amíg csak szeretnéd.

- Örökre, Chen. - húzott magához egy újabb csókra. - Várj, amíg megtudod mi az esti meglepetésem. - markolt fenekembe.

- Perverz. - pirultam el. Mondtam, hogy nem változtam meg. XiuMinnel szép az élet. Izgalmas és boldog. Végre én is az vagyok.